A szentbékkállai római katolikus
templom.
Az írásos emlékek szerint
Szentbékkállának már 1333-ban plébániája volt. A templomról az első
részletes egyházlátogatási jegyzőkönyv 1745ben tesz említést, amely
szerint a templom elég rossz állapotban van, nagyobb rendre és
tisztaságra lenne szükség. Egy további, 1760ban kelt írásból
megtudjuk a templom állapotáról, hogy nem annyira díszítésre, hanem
bővítésre és meszelésre szorul, a tornya omlással fenyeget, romos.
A mai templomot gróf Eszterházy
Károly egri püspök (nem védnöki kötelességből, hanem barátilag,
mintegy társ birtokosi kegyeletből és nemes lelkiségből) építtette
1790-1799 között, késő barokk stílusban. A terveket valószínűleg
Fellenthály Fellner Jakab készítette. A bőkezű mecénás halála
miatt a kéttornyúra tervezett impozáns templom szerényebb külsővel,
csak 1860-ban megépülő egy toronnyal fejeződött be, Ranolder
János püspök jóvoltából. Fatér Mihály plébános 1859-ben
kerül a faluba, aki nagyon sokat tett a templomért. Csináltatott
istenkoporsót, elkészíttette a Lourdesi Mária oltárt, a régi rozzant
orgona helyett 1869-ben a híres Ország Sándor budapesti
orgonakészítő által megépíttette az orgonát. A régi a köveskáli
templomé lett.
A templom legnagyobb jótevője a helyi
születésű Szabó György veszprémi kanonok, aki az 1895-ben az
eddig földes templomot kiköveztette, 1896-ban kifestette és 1899-ben
új oltárt építtetett a szombathelyi Heckenast János aranyozó
és oltárépítővel. Az oltárkép Gyülölcsoltó Boldogasszonyt, a
mellékalakok szobrai jobboldalt Szent István, baloldalt Szent Imrét
ábrázolják.
Ettől az időtől-napjainkig
szentbékkálla lakóinak, valamint a faluhoz kötődő emberek
adományaiból tovább fejlődött és gazdagodott a templom és
környezete. 1955-ben elkezdődik a szentély kifestése: a három freskó
Jeges Ernő festőművész munkáját dicséri. 1988 és 1990 között
új tetőszerkezet és cserép kerül az épületre, és megújul a homlokzat
is. A hosszú évtizedek alatt elkopott orgona felújítására gyűjtés
indul 2006-ban. A nagylelkű támogatóknak köszönhetően a műemlék
orgona, teljes körű felújítása 2008 júliusában fejeződött be.
Jelenleg a templom, nem csak az
egyházközség tagjait szolgálja, hanem színtere jelentős komolyzenei
hangversenyeknek is. Kovács Géza a Nemzeti Filharmónikusok
igazgatója (büszke szentbékkállai pincetulajdonos) önzetlen
segítségével sikerül minden évben megvalósítani a templomi zenekari
koncerteket. A Nemzeti Filharmonikusok
Grazioso
kamarazenekarának művészei minden nyáron szombat esténként adnak
koncertet. Bővebb információ a
www.kalivigassagok.hu oldalon.
Nagyításhoz kattintson a képekre!
   
|